Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ökumenikus női imanap - március

2014.05.11

Ökumenikus Női Imanap

 


Egyiptom

 

Március 09-én délután különleges alkalom volt a gyülekezetünkben, amikor szerte a világon mindnyájan összejöttünk, hogy együtt imádkozzunk az egyiptomi testvérekkel. Egyiptom állt a célzott imádságaink és imádságos cselekedeteink középpontjában. Megismerkedtünk az ország történelmével, kultúrájával, vallásával, földrajzával. Elmélyültünk a helyiek problémáival, elsősorban a víz kérdésével, a vallási nehézségekkel, a nők helyzetével foglalkoztunk

 

Az idei alkalmon Jézus és a samáriai asszony története került elő.

„Jézus elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, s így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Itt volt Jákob forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.”

 

Jézusnak „át kellett mennie Samárián” – az ige szerint: feladat várta, pedig fáradt volt. Az asszonnyal találkozva az evangélimot adja tovább a megvetett nőnek. A mi életünkben is áldás lehet, ha napi teendőink mellett, ellenére időt szakítunk olyan kitérőkre, amit Istenünk hoz elénk.

 

Az asszony Jézus által a legfontosabb üzenetet hallotta, amelyet másoknak is továbbadott:

„Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne."

Legyünk mi is mások számára forrássá a hétköznapok során!

 

imanapcimlap2014.jpg

 

 

Az alkalom végén egyiptomi ételeket kóstolhattunk.

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 16848
30 nap: 757
24 óra: 29